Békés Megyei Gépipari Tudományos Egyesület

Üzemfenntartási Szakosztálya.

Szakosztályunk 1964-ben alakult, békéscsabai, békési, gyulai és orosházi üzemek üzemfenntartási vezetőinek részvételével. A tevékenység mozgatója Hámori János GTE titkár volt. A kezdeti időszak tevékenysége az évenként megrendezett „ MŰSZAKI FEJLESZTÉSI HÓNAP”, melynek programját: Szakmai előadások, Műszaki film vetítések és Termék bemutatók alkották.
Ezzel ösztönöztük és segítettük az üzemfenntartási szakemberek munkáját. 1971.12.21.-én a szakosztály vezetőséget választott. Elnök: Baukó András gm. Titkár: Benkő Pál techn.
1973.05.9-11. a Központi Budapesti Üzemfenntartási Bizottság közreműködésével Békéscsabán rendeztük meg az „ I. Tiszántúli Üzemfenntartási Konferenciát” az-az , az első TÜK.-öt. A konferencián 150 üzemfenntartási szakember vett részt az ország minden részéből.
A konferencia résztvevői tizenegy pontos határozati javaslatot állítottak össze, melyet a Békés Megyei GTE az illetékes országos szervekhez továbbított. Baukó András 1973 őszén elköltözött Békéscsabáról, és helyette 1974.06.04-től Szabó Mihály gm. lett az elnök. 1975.10.6-7-én került megrendezésre a II. TÜK. Nyíregyházán. Egyesületünk delegációja is részt vett és beszámolt az I. TÜK. határozatainak végrehajtásáról.
Békés Megyéből 45 üzemfenntartási szakember vett részt. Ezen időszakban Szakosztályunk több szakmai tanfolyamot és előadást szervezett.
-Emelőgép ügyintézői és karbantartási tanfolyam. - Központi kazánfűtői tanfolyamot - Olajkazánok, olajtüzelő berendezések tűztér felőli takarítása vegyszerrel. Gyakorlati bemutatóval egybekötve. - Kopásálló és javítójellegű bevonatok készítése fémfelszórással.
Gyakorlati bemutatóval. Megszerveztük, a „KI MIBEN TUD SEGÍTENI” mozgalmat. Havi rendszerességgel börze napokat rendeztünk a megyei vállalatok fenntartási és anyaggazdálkodó szakemberei részére. 1976 őszén Szakosztályunk a KGM. Továbbképző Intézet engedélyével és a HAFE.békéscsabai gyárának gesztorságával megszervezte és beindította az I. GÉPKARBANTARTÓ-JAVÍTÓ technikusminősítőt. 1977.11.25.-én 24 hallgató technikusi végzettséget szerzett. Névsor….

Gépkarbantartó-javító technikus minősítő. 1976-77.

Végzős hallgatók:


1., Ancsin Károly Állami Gazdaság Telekgerendás
2., Bagi Sándor Vas-Fém Szöv. Gyula
3., Bartolák János Mezőgép Békéscsaba
4., Békési Endre Forsz Békéscsaba
5., Bögi István Csepel Autó Szeghalom
6., Cselovszki János Malomipar Békéscsaba
7., Dravecz Tibor Üveggyár Orosháza
8., Gaál Ferenc KPM Békéscsaba
9., Halász József Téglagyár Mezőberény
10., Kakuk József Vas- Műanyag Szöv. Orosháza
11., Kiss László Férfi Ruha Békéscsaba
12., Kovács László Konzerv Békéscsaba
13., Laczó János Forsz Békéscsaba
14., Magyar Lajos Csepel Autó Szeghalom
15., Simon Sándor HAFE Békéscsaba
16., Sipiczki András Tűzoltóság Békéscsaba
17., Szabó Imre Volán Békéscsaba
18., Szabó Imre Mezőgép Békés
19., Szabó István HAFE Békéscsaba
20., Takács Lajos Vas-Fa Szöv. Medgyesegyháza
21., Török Miklós Vas-Fém Szöv. Gyula
22., Uhrin Pál Gabona Váll. Békéscsaba
23., Várhalmi Lajos Műszaki- Vas Szöv. Mezőberény
24., Winkler János Körös Kazán Békéscsaba



    

1977.06.13-15. Kétegyházán került megrendezésre: MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK KOMPLEX ÜZEMFENNTARTÁSI SZEMINÁRIUM - Plenáris ülés: 6 tudományos előadás. - Üzemfenntartási szekció: 12 előadás. - Felületvédelem, műanyagok alkalmazása szekció: 8 előadás. - Műszaki képzés szekció: 8 előadás. - Munkavédelem és ergonómia szekció: 5 előadás hangzott el. A szeminárium kiállításai és kísérő rendezvényei: - Mezőgazdasági gépkiállítás. - Műszaki ellátás korszerű berendezései. - Gázhegesztés, lángvágás eszközei. - Oktatás fejlesztés. - Intézeti fejlődés történeti kiállítás. - Műszaki könyvkiállítás és vásár. - Műszaki film bemutatók. Az előadások 220 fő hallgatóval zajlottak. 1977.10.25-28.Budapesti Nemzetközi Karbantartási Konferencia. Szakosztályunk 5 fővel képviseltette magát. 1978. Szakosztály Elnök: Szabó Mihály gm. Titkár: Varga Péter üzm. 1978 09.01-el beindult a II. GÉPKARBANTARTÓ-JAVÍTÓ TECHNIKUS MINŐSÍTŐ 1979.10.30. 34 hallgató technikusi végzettséget szerzett. Névsor...

                  

GÉPKARBANTARTÓ-JAVÍTÓ TECHNIKUS MINŐSÍTŐ. 1978-79.

Végzős halgatók:

1., Bagyinka Pál                      Téglaipar                Békéscsaba
2., Bíró János                           HAFE                    Békéscsaba
3., Barabás Ernő                      Mezőgép                Békéscsaba
4., Báder Béla                          Téglagyár               Békéscsaba
5., Bencsik András                   Téglagyár               Békéscsaba
6., Bucsi József                        Téglaipar                Békéscsaba
7., Botyánszki Pál                    ÁÉV.                       Békéscsaba
8., Czina József                        HAFE                     Békéscsaba
9., Diószegi Gyula                   HAFE                      Békéscsaba
10., Fazekas Lajos                   Vas-Műszaki Szöv.  Mezőberény      
11., Filozóf György                  Vas-Műszaki Szöv.  Mezőberény
12., Gábor János                       Egyéni                     Doboz
13., Gálik Pál                            Téglaipar                 Békéscsaba
14., Gyetvai Ernő                     Szabó Ktsz.              Endrőd
15., Horváth István                   Északi Jármű           Békéscsaba
16., Kesjár András                    IKV.                         Békéscsaba
17., Krecsmarik Márton           Vas- Műszaki Szöv.  Mezőberény
18., Kókai István                       OKGT.                     Orosháza
19., Kedves János                      FORSZ.                   Békéscsaba
20., Lakatos Imre                       Mezőgép                 Mezőberény
21., Litauszki György                Mezőgép                 Mezőberény
22., Légrádi István                     Téglaipar                 Békéscsaba
23., Lipták György                     Mezőgép                 Békéscsaba
24., Lukács Sándor                     Vas-Műszaki Szöv. Mezőberény
25., Lukoviczki András               Konzerv                 Békéscsaba
26., Molnár Imre                         Petőfi TSZ.             Doboz
27., Puskás Gábor                       Petőfi TSZ.             Doboz
28., Till János                              Mezőgép                 Békéscsaba
29., Török István                         Téglaipar                 Békéscsaba
30., Suhajda Sándor                    DÉGÁZ.                  Békéscsaba
31., Szántó József                        MAGÉV.                 Békéscsaba
32., Szabó Ferenc                        HAFE.                     Békéscsaba
33., Vincze Zoltán                       HAFE.                     Békéscsaba
34., Zolnai György                      Téglagyár                Mezőberény

              

Hidraulikus berendezések üzemeltetése, karbantartása és javítása

1978.10.13-1979.03.13. Hidraulikus berendezések karbantartása, javítása és diagnosztizálása. Vizsgaköteles 120 órás továbbképző tanfolyam. 38 fő sikeres vizsgát tett. Névsor ...

Hidraulikus berendezések üzemeltetése, karbantartása és javítása. 160 órás szakképző tanfolyam résztvevői. Vizsgaköteles.

# A tanfolyam hallgatói: Terület Hely
1., Bakos Mátyás FORSZ Békéscsaba
2., Baukó László Volán Békéscsaba
3., Bánszki László Kemikál Újkígyós
4 Berki István Téglagyár Szentes III.
5., Búzás Csaba Téglagyár Békéscsaba I.
6., Domokos Béla FORSZ. Békéscsaba
7 Gazsó Antal Kemikál Újkígyós
8., Gál Lajos Agrószer Békéscsaba
9., Győri Tibor ÁÉV. Békéscsaba
10., 10., Határszéki Dezső Vas-Fém Szöv. Szarvas
11., Horváth Zsigmond FORSZ. Békéscsaba
12., Kádi János FORSZ. Békéscsaba
13., Kedves János Agrószer Békéscsaba
14., Kovács Ádám ÁÉV. Békéscsaba
15., Lugosi Gyula Téglagyár Békéscsaba
16., Mile Gyula HAFE. Békéscsaba
17., Nagy Imre Kemikál Újkígyós
18., Paulik Gyula KPM. Békéscsaba
19., Palotai Tibor HAFE. Békéscsaba
20., Pataki István Téglagyár TMK
21., Pardi István Téglagyár Szentes III.
22., Puskás Lajos Téglagyár Szeged I.
23., Pusztai Mihály Vas-Fém Szöv. Szarvas
24., Rácz Miklós Vas-Fém Szöv. Szarvas
25., Romhányi Kálmán Téglagyár Békéscsaba II.
26., Szatmári Ferenc Agrószer Békéscsaba
27., Szatmári István Téglagyár Gépműhely
28., Szatmári János Téglagyár Téglagyár Békéscsaba III.
29., Szene László Kemikál Újkígyós
30., Salbot Pál Téglagyár Mezőberény I.
31., Szigeti Sándor ÁÉV. Békéscsaba
32., Tadanai László Volán Békéscsaba
33., Kuka János Kemikál Újkígyós
34., Vandlik János Kemikál Újkígyós
35., Vargyasi József MÉH. Békéscsaba
36., Vass Imre FORSZ. Békéscsaba
37., Vánsza Pál Agrószer Békéscsaba
38., Verebi István ÁÉV. Békéscsaba
39., Zala Gábor Agrószer Békéscsaba
40., Zima Miklós Volán Békéscsaba
41., Zleovszki Mihály Téglagyár TMK.
**

http://bekesigepesz.hu

** 1979. 50.000 Cal. alatti Kazánfűtői Tanfolyam. 200 órás. Sikeres vizsgát tett 45 fő. 1979-ben is megrendeztük az „Anyagbörze napokat” Szakosztályunk tevékenyen részt vett a III. TÜK. Előkészítésében 1979.10.17-19.-én került megrendezésre. Egerben. Szakosztályunk 2 fővel képviseltette magát. Belföldi tanulmányutak: - Látogatás a Danúvia Gépelem Gyár és a hidraulika szereldében. Budapest. 1979.02.23.-án 36 fő részvételével. - A Budaesti Építőgép hidraulika javító üzemének megtekintése. 1979.11.15. 35 fő részvételével. 1979.12.01-1980.03.28. FELSŐFOKÚ ÜZEMFENNTARTÁSI-KARBANTARTÁSI TANFOLYAM 120 ÓRÁS. Résztvevők száma: 21 fő. Névsor…..

AZ ÜZEMFENNTARTÁS MUNKÁINAK TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA.

Felsőfokú továbbképző tanfolyam: 1979-80

# A tanfolyam hallgatói: Terület Hely
1., Balla Illés Vízmű Békés
2., Béres Sándorné Vízmű Orosháza
3., Szabadi János Vízmű Békéscsaba
4 Veres Lajos Vízmű Békéscsaba
5., Szakács János Plastolus Szarvas
6., Szász Pál Vendéglátó Békéscsaba
7 Kovács Imre Csepel Autó Szeghalom
8., Bucsi József Téglaipar Békéscsaba
9., Gálik Pál Téglaipar Békéscsaba
10., Lipcsei Mihály Téglagyár Békéscsaba
11., Leskó János Téglaipar Szentes III.
12., Vajda György Evig Mezőkovácsháza
13., Súr János Mezőgép Gyula
14., Szakálos Gergely Forsz Békéscsaba
15., Orvos János Volán Orosháza Volán Orosháza
16., Mórács János Volán Békéscsaba Volán Békéscsaba
17., Szilágyi István Egyetértés TSZ Békés Egyetértés TSZ Békés
18., Szikes Márton Vízgép Gyula Vízgép Gyula
19., Vandlik Géza HAFE Békéscsaba
20., Filipinyi János Fékon Békéscsaba
21., Zsilinszki Mihály Patyolat Békéscsaba

http://bekesigepesz.hu





A tanfolyam anyaga:  Instandhaltung von Anlagen.
                                   Methoden- Organisation- Planung.
Rof.Dr.sc.techn. Gottfied Beckmann   Ingenieurhochschule. Zittau.
Doz.Dr. Rer. Oec.habil. Dieter Marx    Technische Universitat.  Dresden.
 Magyar fordítású anyagára épült. 

1980.05.16. Szakosztályi tisztújítás.
	Elnök: Szabó Mihály gm.
	Titkár: Varga Péter üzm.
	Szervező titkár: Simon Sándor g.techn.
	Oktatási felelős: Gulyás Gábr gm.
	Üzemi összekötő: Kőszeghy Lajos
	Vezetőségi tagok: Orvos János
                                        Bögi István

1980.06.12. Előadás.
Automatizálás pneumatikus elemekkel. 30 óra.
Előadók: Az Egri Finom szerelvény Gyár szakemberei. 
               Gémes Tíbor
               Uzon Péter 
A résztvevők számára jegyzet anyagot is biztosítottak.
Résztvevők száma 42 fő.

1980 évi Gyakorlati bemutatók: 
- Felújító hegesztések felrakó és porbeles elektródákkal.  25 fő.
- Hidraulikus berendezések diagnosztizálása.  30 fő.

1987.
Pneumatikus rendszerek üzemeltetése és karbantartása .
Helye: Békéscsaba Sportcsarnok.
Tanfolyam:
Résztvevők száma: 45 fő.

2000.
Számítógépes tanfolyam. Békés.
Tematika: Solid Edge tervezőprogram használata.
 12  Békés Megyei cég szakembereinek részvételével.

Külföldi tanulmányutak:

1998.06.27.- 07.07.
Ausztria-Tirol. Kirchberg .Tanulmányút és kirándulás.
Szakmai programok:
Kézi Üvegfúvó üzem megtekintése: Rattenberg.
Gyertya készítő üzem meglátogatása: Brixlegg.
A Stájer Traktorgyár meglátogatása: Salzburg.

Kirándulások:Gross Glockner (3797 m magas.)  
 Kitzbühel, Insbruck,  München,Kufstein, Salzburg.
Résztvevők Száma: 53 fő.

1999.06.19-29
Ausztria-Tirol, Kirándulás és tanulmányút.
Díszkovácsüzem és múzeum megtekintése.  Brixen.
Résztvevők száma: 25 fő.

A rendszerváltás és a privatizációval kialakult körülmények következtében
megszűnt az igény az Üzemfenntartási Szakosztály tevékenységére.
A nagyüzemek megszűntek, az új tulajdonosok más stratégiát választottak.
Ennek következtében a szakosztály feloszlott.


    

5., Murphy1.odt Töörvény

     Murphy-törvény műszaki területre:

Alaptétel:  „ Ha valami meghibásodhat, az meg is hibásodik! „

1., Semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
2., Minden munka hosszabb ideig tart, mint ahogyan gondolod.
3., Minden megoldás újabb problémákat szül.
4., Ha egy berendezésben több dolog is meghibásodhat közülük,
- abban bizonyos lehetsz – az fog elromlani, amelyik a legnagyobb kárt okozza.
5., Ha meggyőződtél arról, hogy egy bizonyos dolog csak négy -féle képen     
     hibásodhat meg, s ezek ellen mutatós védelmet dolgoztál ki, a berendezésed
     azonnal felmondja a szolgálatot egy ötödik hiba következtében.


MINDENKINEK IGAZA VAN A MAGA  SZEMSZÖGÉBŐL, DE
AZ SEM LEHETETLEN, HOGY MINDENKI TÉVED.   

Innen ered a tolerancia szükségszerűsége……  Gandhi.